gondolatok

    Ma túljutottam a holtponton. Az elmúlt két évben energikusan, folyamatosan felfele, sok-sok tanulással álltam neki az életnek - az elmúlt 2-3 hónapban ez egyre csökkenő tendenciát mutatott. Miért is? Túl nagy terhelés, túl nagy kihívások, semmi visszajelzés - az első gondolatok. Azt hiszem, nem ez az. Ennél azért mélyebb az ember.
    Ma, vécé fölött (állva) és gondolkodva amint újra és újra számbavettem ügyes-bajos dolgaimat, rájöttem: túl sokat gondolkozom magamon. Itt az ideje másokkal is foglalkozni. Felcsillant valami. De ez még nem indok. Tovább kell haladni.
    Fél éve azt mondtam volna: persze, mindig magaddal foglalkozol, nincs benned elég alázat. Az alázat kézenfekvő megoldás volt arra, miért csinálok valamit rosszul. Ha nincs alázat, előbbre helyezem magam a másiknál és így kevesebbet látok nála. Több az esély a félrelépésre, kevesebb a szeretetre. Az alázat még jobb út, de még mindig nem a vége.
    Nemrég elolvastam újra az Izmáelt (Daniel Quinn). Amikor a majom nevet kap, a legnagyobb problémája az, hogy miért más ő, mint a többiek. Nem érti, miért különálló egyén, miért kell valamivel - egy névvel - megkülönböztetni őt. Azt hiszem, kezdem érteni. Az elmúlt időben annyira feladataim körül jártak a gondolataim, annyira egyénként tekintettem magamra és a feladataimra, hogy elvesztettem a kapcsot. A társaságokban nem találtam a helyemet - folyamatosan feladataim jártak az eszemben, nem voltam szórakoztató. Az újabb ismerősök kezdtek máshogy viszonyulni hozzám, mint az első találkozásokkor, amikor minden apróságnak őszintén tudtam örülni. Akkor tele voltam élettel. Átadtam magam neki. Nem körülöttem volt, részem volt. A színek, a különfajta tapintások, ízek, szagok mind-mind önálló világot tártak fel, amivel egy életen keresztül lehetett volna foglalkozni anélkül, hogy akár öt percet is töltöttem volna velük.
    Azóta, hogy elkezdtem pörgetni a dolgokat, ezek háttérbe szorultak. Feladataim előtérbe kerültek (nem mentek persze jól), az élet kiszorult. Megkülönböztettem magam a környezetemtől, és nem is csak saját magamon keresztül, hanem feladataimon keresztül tekintettem a világra.
    Ma a vécén (állva) kimondtam a nevét. Legyőztem.